Az elvárásoknak megfelelően

Az elvárásoknak megfelelően

Ismét jól teljesített a Zentai Közkórház
2019. jún. 22.

A Zentai Közkórház működését négy napon keresztül vizsgálta az egészségügyi intézmények akkreditációjával foglalkozó ügynökség osztályozóbizottsága, és tegnap  tájékoztatták a kórház dolgozóit, hogy elégedettek a munkájukkal, látják a fejlődésre való törekvést.

Az elvárásoknak megfelelően

Dr. Dubravka Papić Damjanović, az osztályozócsoport vezetője elmondta, hogy az intézményben való tartózkodásuk idején végig azt tapasztalták, hogy magas fokú együttműködési szándékkal viseltetnek irántuk.

– A korábbi igazgató, dr. Vasas Mihály és az intézmény újonnan kinevezett igazgatónője, dr. Csáki Beáta is arról biztosított bennünket, hogy eddig is az akkreditációs normák szerint dolgoztak, és a jövőben is ezeket a standardokat szeretnék követni. Nagyon jól szervezett volt a fogadásunk, minden dokumentumot előre elkészítettek, alaposan felkészültek, és azt láttuk, hogy szakmailag magas szintet képviselnek.
A csoportokkal való közös beszélgetések során kiderült, hogy tiszteletben tartják az előírásokat, és mindig a fejlődésre, a jobb és minőségibb betegellátásra törekednek. Páciensekkel is beszélgettünk, és ezekből is azt szűrtük le, hogy elégedettek a kórház munkájával és az intézmény által kínált szolgáltatásokkal.
Javítanivaló természetesen mindig van, voltak is olyan javaslataink, amelyeket minden bizonnyal beépítenek majd a munkájukba – emelte ki dr. Dubravka Papić Damjanović, aki elmondta, hogy pozitív jelentésüket rövidesen átadják az akkreditációval foglalkozó ügynökségnek is, amely segíteni fogja az intézményt abban, hogy a következő évekre is megkapja az akkreditációt.

Dr. Csáki Beáta igazgatónő megköszönte az osztályozóbizottság munkáját, valamint külön köszönetet mondott a kórház minden dolgozójának azért, mert felelősségteljesen készültek és vettek részt az akkreditációs folyamatban. 

Forrás: Magyarszó
 

Oklevél Küldetés Legjobb szülészet Szerbiában
Fontos telefonszámok
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat.